2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010

2012. 02. 06. - 2011-es év díjátadója!

Először is, most kicsit szégyellem magam, mert nagyon régen foglalkoztam az oldallal, meg veletek, akik olvassátok a beszámolókat rólam. De most kicsit próbálom pótolni. Igazából mentségemre legyen, hogy nem történt velem semmi izgalmas, azon kívül, hogy fázok. :)
Na de komolyabbra fordítva a szót. Ugye múlt év vége felé volt egy bukásom, amiről igazából nagyon nem tehettem, de a szenvedő fél voltam. Hátulról elcsaptak, eltört a kulcscsontom és az egyik kézfejemből letört egy darabka. Jelentem, minden rendbe jött! Azóta ki is szedtek belőlem minden fémet, mindenem tökéletesen működik! És mindenkinek köszönöm még egyszer az aggódást is!
Azóta a következő említésre méltó esemény január 7-én volt, ami a Svéd által szervezett BigBuli névre hallgató díjátadó volt. A Road and Ride, GsxR klub kupa, illetve a Svéd féle bajnokságok díjátadója volt, de meghívást kaptam rá, és nagy örömmel voltam jelen a sok kiéhezett motoros között így az új év elején.
Az elmúlt hétvégén, február 4-én lett megrendezve a következő díjátadó, ami a 2011-es év Országos Bajnokságát értékelte a MAMSZ szervezésében. Az igen hosszú díjazottak listáján az én nevem is szerepelt, hiszen az eléggé hiányosra sikeredett 2011-es év összesítésében ismét sikerült megnyernem a Stock 600-as Magyar Bajnokságot. Az idei évem eléggé szedett vetett volt, hiszen nem az jött össze amit év elején terveztünk, de egy kis segítséggel az OB-n sikerült részt vennem. Mivel nem volt saját versenymotorom, így a 3 futamot két különböző motorral teljesítettem. Ezúton is szeretném megköszönni Oldal Imre barátomnak a Suzukiját, illetve Sebestyén Petinek a Hondáját, hogy versenyezhettem velük és Bajnokságot is nyerhettem velük. És persze köszönöm szépen az összes körülöttem állónak, aki segített!
És akkor még pár mondatot írnék a 2012-es évemről! Ezt is többen hiányoltátok, hogy miért nem írok infót. Jelentem, sokáig én sem tudtam konkrétumot. Még most sem 100%-os a helyzet, hiszen a motorsport sajnos eléggé nagy anyagi hátteret igényel, de jó irányba haladunk. Az idei évben úgy néz ki, sikerül végre egy világbajnoki sorozatban megmutatnom magam. Ez pedig a Superbike világbajnokság Supersport 600-as kategóriája. Sokkal többet egyenlőre nem is szeretnék mondani, de bármi új fejlemény van, megosztom veletek.





2011. 07. 08-10. - BRNO - WSBK - World Superbike Championship - Supersport

Hát hazaérkeztünk Brno-ból, ahol egy nagyon jó hétvégét töltöttünk el. De kezdjük az elejétől. 2 - 2 és fél héttel ezelőtt pár telefonos beszélgetés után felpattantam a Tóth Team egyik Hondájára a Hungaroringen, hogy kipróbáljam a motort. A motor próba 2x20 perces menet volt. Tetszett motor, erős volt, főleg az eddigi Stock motorjaimhoz képest. :) A próba jól sikerült, a ringen 1:55-ös köröket tudtam menni, mondjuk volt forgalom a pályán. Ezután egy napra rá, végül megszületett a döntés, hogy Brnoba én indulok Balázs helyett a VB futamon.hát innentől a 10-i hétvégét vártam. :) Itthoni dolgok intézése után, licensz, engedély, biztosítás, ruha, eljött a 7-e, a csütörtöki indulás napja.

A csapat tagjait nagyvonalakban ismertem, így ez a része nem jelentett gondot. Akit meg nem ismertem, azokkal gyorsan összebarátkoztam. A csütörtöki nap kis pakolással, a motorok átnézésével, illetve körülnézéssel telt. Kint is volt még egy kevés papírmunka, végig kellett hallgatnunk az újoncoknak egy eligazítást, zászlók, szabályok, stb. Minden megvolt, majd következett a pénteki szabadedzés.

Péntek első edzésén csak szoktam a motort, a pályát, hiszen a pályán is eddig egyszer jártam, az is két éve volt. Kicsit kellett faragni a futóművön, de az a 45 perces szabadedzés pikk pakk elment. 2:12-es időket sikerült motorozni. Nem voltam tőle elragadtatva, de tudtam hogy azért nem megy minden csak úgy pikk pakk. Vártuk a délutáni időmérőt. Több gumit kipróbáltunk, és végül csak sikerült még egy kicsit faragnom az időmből, amitől egy kicsit jobb kedvem lett. :) A futómű is pontosabb lett egy rugó csere után. Az eleje nagyon kemény volt, és nem tudtam rendesen fékezni a kanyarok közepéig. De lassan kezdett összeállni a kép a fejemben is. Jöhetett a pénteki pihenő.részemről. A szerelők viszont motort szétkapták, kitisztogattak mindent, rendbe tették a paripát, hogy holnap szintén 100%os legyen alattam.

Szombat délelőtt szintén egy szabadedzés következett. Éjszaka fejben össze raktam még egy két dolgot, kicsit megnyugodtam az első izgalommal teli VB-s napom után, és egyből jobb lett minden. A pálya határait is tologattam kifelé, a gumit is kezdtem tesztelni, hogy mit is bírhat. Tudtam, hogy miben kell javulnom, így azokra a dolgokra koncentráltam. kanyarokba megfelelő volt a tempóm, csak a féktávok, és kigyorsítások voltak még bátortalanok. Próbáltam rákapaszkodni emberekre, a menetek elején kimentem a mezőnnyel, és a nap végére meg lett az eredmény. A délelőtti szabadedzésen 2:07,508-at sikerült mennem, és a délutáni időmérőn 2:06,861-et. Ezzel az idővel sikerült a 26. helyre kvalifikálnom magam a 37 fős mezőnyben. Még inkább megnyugodtam, a fejemben megtervezett időt sikerült elérnem. Este pihenő!!! 2 x 45 perces nem lassú menetek.elfáradtam, az OB-ban nem egészen ehhez vagyunk szokva.

Vasárnap éjszaka nagy vihar volt, így a verseny drukk mellé ez is megnehezítette az alvást, nem is sikerült végig aludni az éjszakát. Délelőtt jött a 15 perces Warm-Up. Itt ezt bemelegítésnek veszik, de olyannak, hogy gyakorlatilag bemelegítenek a verseny csatáira. :) Boksz nyitástól nyél gáz, hát itt is próbáltam elindulni velük, hátha tudok még lesni egy keveset. Időben nem sikerült javítani, de minden egyes körnél csak épült a pálya a fejemben. Innentől "csak" a verseny volt hátra. A terv úgy nézett ki, amit a rutinosabb szerelőimtől kaptam, hogy a rajtot megpróbálom jól elkapni, és a mezőnnyel menni, nem beragadni sehova. Ez a dolog működött is a 3. kanyarig, csak rajtam kívül még 36 versenyzőnek hasonló tervei voltak. :) A harmadik kanyarban kívülre keveredtem, és abban a kanyarban jó pár embernél gyorsabb voltam az edzéseken. A terv az volt, hogy körbemotorozok pár embert, és a következő jobbosban már belül is vagyok, és át is ugrottam 6-7 motorost. Nem jött be.:S A balos féktávján belül az egyik srác elmérte a dolgot, és kiütött egy másik motorost. Láttam az esést, próbáltam menekülni a külső íven, de nem sikerült. A bukfencező motor közeledett felém, és a motorom hátsó kerekét, meg a farok idomot el is csapta. Kiegyenesedett alattam a motor, és megcélozta a sóderágyat. Próbáltam talpon maradni, de itt már esélytelen volt, így át is estem a motoron. Bukfenceztem egyet a sóderban, a motor is pördült egyet. Felpattantam, nagy nehezen segítettek felállítani a motort, nagyjából minden megvolt rajta.indulás tovább. A motor plexije volt csupa karc (nem lehetett átlátni rajta), a farok idom volt kicsit megrogyva, meg az idom teli volt kaviccsal. Első körben még próbálgattam rajta mindent, hogy működnek e a dolgot, de nagyjából rendbe volt. A mezőny nagyon elment, gondoltam akkor "edzek egyet" 18 körön keresztül. Gyorsulgattam, és azért igyekeztem, ahogy tudtam. Vártam a kék zászlót, hogy mikor is köröz le a mezőny eleje. De nem így lett.6-7 kör után a célegyenesbe már megláttam egy motorost.hűűű mondom, nem elérhetetlen. Nagyon nagy léptekben közeledtem és nem egy, hanem 3-an voltak. 2 kör alatt be is érem őket, és ahol épp megérkeztem mögéjük, el is fordultam, illetve féktávon be is estem nekik. Húztam tovább mert innentől már láttam a következő bolyt. Közeledtem is, mikor 3 körrel a vége előtt piros zászló lengett minden poszton. Egy olaj csík, és mellé egy kettős bukás miatt leintették a futamot bánatomra. Meg lehetett volna még a következő 1-2 motoros. De sebaj, a versenyt befejeztem, nem saját hibából estem el, és ami még fontosabb volt ezek után, hogy stabilan jó időket motoroztam, sőt még gyorsultam majdnem 2 tizedet.

A versenyben a legjobb időm: 2:06,712 volt. Ha nem ütnek el, és a mezőnyben tudok maradni, akkor ezek az idők, pontszerző hely környékére lettek volna elegendők.

Persze, nagyon nem így terveztem első Világbajnoki futamomat, de ez valamiért így történt.nagyon örülök, hogy ott lehettem, ezzel egy kiskori álmom már valóra vált. Bizonyítottam magamnak az eredménnyel! Nagyon jó érzés volt motorozni ennyi ember előtt, és így főleg, hogy a sok ember között nagyon sok Magyar ember volt!
Nagyon köszönöm minden szurkolónak a bíztatást, hogy ott voltak! Remélem lesz még rá alkalmam, hogy örömöt szerezzek másoknak is!

Köszönöm a csapatnak, a szerelőknek is!

Minden mellett gratulálok csapattársamnak, Tóth Iminek a 13. pontszerző helyéért és a többi magyarnak, aki szintén tisztességesen helyt állt! Kispatakinak, Kurucz Ferinek, Györfi Alennek!

A jövőt ne kérdezzétek, nem tudok rá válaszolni.sajnos! Lesz valami! :)



2011.04.24-24. - 2. ORSZÁGOS BAJNOKI FUTAM (HUNGARORING)

A hét közepén, még úgy terveztem, hogy nem indulok a hétvégi futamon. Majd csütörtökön fordult a kocka és a csapatomtól, a Next Generation Hungary Racing Teamtól kaptam egy kis segítséget, hogy el tudjak indulni...ártani nem árt. :) Sebestyén Peti edző 600-as Hondáját kaptam a fenekem alá, amivel még nem mentem. A szombat délelőtt azzal telt, hogy beszerezzem a szükséges alkatrészeket ahoz, hogy egyáltalán átvegyék a gépátvételen a motort, mert eléggé széria állapotban volt. Ez sikerült, és jöhetett az időmérő. Első időmérőn ez a kapkodás, meg a motor szokatlansága látszott is, mert 1:59-es idővel egy kicsit nem értettem a dolgot, illetve kicsit el is voltam keseredve. Éreztem belül, hogy ennek nem így kell lennie. Már menet közben nem éreztem jól magam a motoron, begörcsölt a combom, és csak görcsöltem, hogy gyorsan menjek, nem sikerült. Peti ugye könnyebb, kisebb és más stílusban motorozik.így jött az állítgatás. Szombat este, illetve vasárnap reggel. Lábtartót lejjebb, kormányt beljebb, futóművön bőven tekerni.és mehetünk a második időmérőre. Sokkal kényelmesebb volt minden, öröm volt motorozni.de még nem volt tökéletes. 1:56,2-es idővel sikerült a 3. rajtkockát megszerezni, már láttam a kiutat.
Délután az idő kezdett a mezőnnyel packázni, szemerkélt az eső, felhő mindenfelé. 16:40-kor kezdődött az OB. SST 600 futama, mikorra kegyes lett az időjárás hozzánk, kicsit még a napocska is előbújt.
A rajtot sikerült is kicsit elrontanom (a motoron itt ültem harmadszorra) és az első kanyarban a 7. helyen fordultam. Átfutott a fejemen, hogy hű ha, szedd össze magad, mert az eleje meg fog lógni.
Már az első körben, a sikán utáni kombinációkban elkezdtem a felzárkózást. 4 versenyzőn sikerült szerencsére pikk-pakk átrohanni, 2 kör alatt, és jöhetett az eleje, akik pár méter előnyt már szereztek. Csabcsi ismét kapkodott és hibázgatott, így utol is értem, majd a -2-es kanyar féktávján belülről be is szúrtam neki. Már csak Kurucz Feri maradt előttem, de éreztem hogy meg lesz, mert közeledtem hozzá és jó pár helyen egy előzésre is elegendő tempó különbség volt köztünk (nem az egyenesben) :) . A 4-5. körben sikerült őt is megelőzni, és szépen lassan kezdtem is távolodni a mezőnytől. Az utolsó körökben már 80-100 méter előnyöm volt. 1:55 elejei időkkel stabilan értem célba az első helyen. Egy jó menet volt, nekem nagyon tetszett. A CBR 600-is egész jó pajtásom lett a versenyben, bár az első futómű még mindig nem volt tökéletes.

Köszönöm szépen a csapatnak a segítséget és remélem 2 hét múlva spanyol országban is megmérettethetem magam.

A csapat hétvégéjéről egy átfogóbb beszámoló itt olvasható, amit érdemes elolvasni, mert más kategóriában voltak meglepetések:

NGH csapat beszámoló itt olvasható!

Fotókat a hétvégéről pedig itt találhattok!



2011.04.03. - 1. ORSZÁGOS BAJNOKI FUTAM (HUNGARORING)

A hétvégi első Országos Bajnoki fordulón, a fiatalokat támogató új egyesülettel, a Next Generation Hungary Racing Teammel jelentem meg a Hungaroringen. Az utolsó pillanatban az is eldőlt, hogy nem csak edzőként, hanem versenyzőként is szerepelek a hétvégén. Oldal Imre barátom motorjával vágtam neki a hétvégének, amit egy jó edzésnek s zántam az idei évre tervezett Spanyolországi Moto2-es szereplésem előtt. A GSX-R 600-as márka nem volt idegen, mert a tavalyi évben is ezzel a típussal lettem bajnok, így gyorsan összebarátkoztunk. Az időmérőn már sikerült is a második rajtkockára elegendő időt megfutni, majd a versenyre tuningoltunk egy kicsit (hátulra új gumi került). A rajt után kis tülekedés volt az első kanyarban, de rendben elfordult mindenki, én a 3. helyen érkeztem a második kanyarhoz. A sikán utáni bal jobb kombinációban Péntek Lacin át is verekedtem magam, és Balogh Csabi után igyekeztem, aki a fél kör alatt kicsit meglógott. A 6. kör környékén Csabi hibákat követett el, és ezeket kihasználva, utol is értem, majd át is vettem a vezetést. Nekem sikerült az első körtől az utolsóig stabil 1,56-os köröket menni hiba nélkül és ez meg is hozta a gyümölcsét, mert megnyugtató előnnyel nyertem meg a futamot.
Az SST 600-as futamom után következett a 125-ös mezőny, ahol az edzői mivoltomat töltöttem be. Tütős Zoli edző társammal vártuk a 125-ösök rajtját, ahol Gyenis Áron és Gyenis Gábor versenyét néztük kritikus szemmel. A versenyben fokozatosan javulva, stabil köröket futva, Gábor a 3. helyen ért célba, míg Áron az 5. lett. Nekik az idén a négyütemű motorról kell visszaszokni a kétüteműre, aminek az első lépcsőjét sikeresen vették.
Záró futamként a csapatunk hölgy tagja gurult a pályára, Kis Viktória. Az OB Női futamán mérettette meg magát a fiatal leányzó. Első 2-3 körben az abszolút első helyért csatázott, majd a futam végére rendeződött a mezőny és az OB 600+ kategóriáját megnyugtató előnnyel meg is nyerte.
Így az NGH csapata a hétvégén 2 arannyal, 1 bronzzal és egy 5. hellyel indította a 2011-es évét!




2011.03.11.- 2011.03.13 - MOTRORKIÁLLÍTÁS

Idén is megrendezésre került a Hungexpo területén a Budapesti Motorkiállítás, ahol bemutathattuk új egyesületünket a Next Generation Hungary Sport Egyesületet. Standunkon megtekinthető volt a Moto2-es és Moto3-as motor (mely érthető módon nagy számban vonzotta a látógatókat), valamint az egyesületben részvevő fiatal tehetségek motorojai.

A Next Generation Hungary SE keretein belül az alábbi versenyzők fognak versenyezni:
Babonics Márk, Zádori Bálint és Győr Bálint mellett, az egyesület legfiatalabb profi versenyzői Árpás Rudolf #52, és Tomes Patrik #51, akik az idén már az ADAC német bajnoki sorozat 50ccm-es Mini Bike kupasorozatában nemzetközi résztvevőkkel mérik össze tudásukat. Gyenis Áron és Gyenis Gábor a Sport 125-ös kétütemű kategóriában bontogatják szárnyaikat. Hazai versenyeken az Országos Bajnokságban Kis Viktória fog indulni a lányok között. A nemzetközi profi kategóriákban tervek szerint Sebestyén Péter a MOTO3-as, Én - Chrobák János pedig a MOTO2-es kategóriában indulunk a Spanyol Bajnoki sorozatban.



2011.02.25. - 2011-ES ÉV ELSŐ MOTOROZÁS

A 2011-es év jól indult! Az idei évben egy elég komoly munkába fogtunk! Létrejött egy új egyesület, a Next Generation Hungary Sport Egyesület, melynek versenyzője is leszek ebben az évben, illetve egyik oktatója. Az egyesület fő célja, hogy a fiatal tehetségeket felkarolja, segítse. Ehhez tudásommal, rutinommal szeretnék nagymértékben hozzájárulni. Az egyesületben egyelőre 6 kis versenyző, (akik közül kettő a német ADAC bajnokságban fogja idén megmérettetni magát) 2 fiatal versenyző, (akik a magyar bajnokságban, illetve egy két nemzetközi futamon fognak indulni) valamint Sebestyén Péter és Chrobák János (Én) :) versenyzünk. Sebestyén Peti idei szezonjában a spanyol bajnokság Moto3-as kategóriájában fog indulni, Én pedig szintén a spanyol bajnokság Moto2-es kategóriájában!
Ezekre a tervekre készülve, február 19-én Petivel ki is utaztunk Olaszországba, hogy kipróbáljuk az új motorokat.
Peti a Moto3-as motort tesztelte, ami nagyon tetszett neki. Erről tudni kell, hogy 2012-ben a GP versenysorozatban a 125-ös kategóriát fogja váltani. 250 ccm-es négyütemű motorokkal szerelt kis járgányok. Méretekben hasonlítanak a jelenlegi 125-ös motorokra. Petinek ez az év a 2012-es szezonra való felkészülésről szól.
Én a Moto2-es motorral motoroztam, ami nekem is nagyon tetszett. Egy kellemesen motorozható csővázas motorra csüccsentem fel. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, mert 11 óra felé már 20 fokot mutatott a hőmérő! Egy számomra ismeretlen pályán voltunk. Szépen lassan barátkoztam a motorral, és egyre jobb haverok lettünk. :) Tetszett a viselkedése, erős és egyben könnyű volt az egész.